Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Háziállatok viselkedése, szokásaik, komunikációjuk stb...

Photobucket

Photobucket


Get Your Own Hi5 Scroller Here

 

 

 

 

 

 

A lovak beszéde” A lovak, mint minden állat, kommunikálnak egymással és környezetükkel. Ennek több formája is van: - hangokkal - testbeszéddel - jelekkel - szagokkal Lássuk milyen ”szavakat” használnak a lovak, hiszen ők biztosan nem fogják megtanulni az emberi nyelvet – ha szóba akarunk állni velük akkor nekünk kell megtanulni lóul. A ló hangja alapvetően a nyerítés, aminek számtalan formája lehetséges. A kanca finoman hörög a csikójának, amikor magához hívja. A csikó hangosan, magas hangon nyerít, ha anyját keresi. A mén mély hangon, többször egymás után nyerít vagy inkább röhög a kancának, ha ismerkedni akar. A mének, ha harcra hívják ellenfelüket, hajókürtszerű, rémisztő hangon képesek beleordítani a levegőbe, erejüket, harcra készségüket fitogtatva. A szomjas vagy éhes ló, a vödör csörgését meghallva rövideket röhög gyorsan egymás után, követelve a neki járó táplálékot. A ló ha megijed, felhorkant, fújtat, amíg a rémisztő jelenségtől el nem tud távolodni, vagy rá nem jön, hogy nincs valódi veszélyben. A lovak a testükkel is számtalan módon tudják gondolataikat közvetíteni. Néhányan ezek közül, amit gyakran láthatunk, akár ember-ló viszonyban is. Hátracsapott fül, kinyújtott nyak: Eredj innen, mert azonnal megrúglak vagy megharaplak! Előrefordított, ide-oda mozgó fül, nyújtózkodó: Ni csak, valami érdekes, meg kéne tudni, mi az! Az első lábbal való kapálás: Kérem az ételem! Ugyan ez felkokasított nyakkal, villogó szemekkel: Jobban jársz, ha távozol! Ugyanez bánatosan leengedett fejjel: Nem látod, hogy fáj a hasam, segíts már! A far odatolása, emelgetése: Azonnal menekülj, mert a következő pillanatban rúgok, és véged van. Célzott rúgás: Elegem van belőled, mos megkapod a magadét. A bőr rezegtetése: Csiklandós vagyok, vigyázz már a vakaróval! A ló a nyakát lóbálva, fejét csóválva közeledik: Tűnj az utamból, ha jót akarsz. Felágaskodik, az első lábával hadonászik: Na, most agyoncsaplak! A csikó az ajkait gyorsan egymás után összeütögeti „pampog”: Ne bánts kérlek, én vagyok a gyengébb, megadom magam. Megfigyelhető, hogy sok ló az ápolást viszonozni szeretné. Ha a vakaróval finoman dörzsölgetjük a hátát, marját és hátranyújtva „csipked” nem megharapni akar, csak ő is ápolni akarja az embert.  photo 1523541f3veawxdje_zpsbb1e44eb.gif

Hogyan kommunikálnak a macskák?

 

Képzeljünk el egy olyan társadalmat, ahol szavak nélkül is megértik egymást annak tagjai, csupán a pillanatnyi hangulat- és hangjelzések segítségével folyik a kommunikáció. A macskák is tudnak „beszélgetni" akár egymással, akár az emberrel, anélkül, hogy egy szót is kiejtenének. Hogyan csinálják? Hogyan köszönti egymást két macska? Vajon a természetben a macska is hierarchikus rendbe szerveződve él akárcsak a kutya?
 

A macskák kifinomult viselkedésmódokat használnak az egymás közti és az emberrel való kommunikációra, így a hangjekzéseket és a testbeszédet. Minden macskatulajdonos tudja, hogy az állat különböző helyzetekben más és más hangot ad ki. Amikor beszél velünk, a macska gyakran nyávog és különböző testtartásokat jelenít meg. A macskák által kiadott egyedi hang, a „miau" különbözhet egymástól a hangerő, a hangmagasság, a ritmus tekintetében.

Ha a macskák a szabadban találkoznak köszöntik-e egymást hangos nyávogással? A családias „miau", amit a macska a gazdival szemben használ, nem jellemző a más macskákkal való találkozás során. Ellenbentestbeszéddel mindent ki tud fejezni az állat, amikor egy másik macskával közöl valamit. A testtartás, farokmozgás, szemkontaktus, szagjelzés, mind a kommunikáció eszköztárának fontos kelléke, mellyel a macskák egymás között szó nélkül értekeznek lakóterületükön kívül.

kukkolo-cicus_400.jpg

A legékesebb bizonyíték erre két macska esete, nevezzük őket Hanokonak és Cassie-nek. Hanoko megszokta, hogy „egyeduralkodó" lakóterületén és nemcsak gazdái, hanem a szomszédok is kényeztetik. Történt egy nap, hogy az egyik szomszéd új macskát vásárolt, Cassie-t, aki elhatározta, hogy felfedező körútra indul. Így került Hanoko „felségterületére", ahol nyugodtan sétálgat, felemelt farokkal és előre irányuló fülekkel. Amikor Hanoko észreveszi Cassie-t, felháborodik az idegen macska jelenlétén, pupillái kitágulnak, fülei hátrahajlanak, ő maga pedig lapító testhelyzetet vesz fel. Ezek a félelem, az agresszivitás- és/vagy az izgalom jelei. Cassie ledermed, mert rájön a jelzésekből, hogy jelenléte nem kívánatos az udvarban, a farkát csóválja és pupillái kitágulnak az izgalomtól. Mégis, kalandvágya okán lassan kúszik előre, alázatosan lapító testtartásban, azt remélve, hogy hátha megenyhül vele szemben az ellenséges macska. Cassie felálló fülei és bajsza jelzik fürkésző vágyát, de alig közelít, Hanoko egyre izgatottabb lesz, még a szőre is felborzolódik. Hanoko megteremti a szemkontaktust Cassie-vel és torka mélyéről jövő morgást hallat, ami egyértelműen a fenyegetés jele. Szőre felborzolásával Hanoko még nagyobbnak, még fenyegetőbbnek próbálja feltüntetni magát. „Takarodj innen!"-jelzi a betolakodónak. Cassie hátrálni kezd, még a füle is lelapul rémültében, bajsza lekókad, összekuporodik és farkát hátsó lábai közé húzza, mintegy az engedelmesség jeleként. „Látom haragszol, de én nem akarok harcot" - érteti meg Hanokoval testbeszéd útján és lassan visszahúzódik. A két macska közötti értekezés egyetlen „miau" nélkül ment végbe, csupán testbeszéd útján.

A macskák ugyanazokat a jelzéseket használják az egymás közötti- és az emberrel való kommunikáció során. Az macskák egymás közötti jelzései jobban vizsgálhatóak és jobban is reagálnak ezekre. Testbeszédet használnak akkor is, ha csekély a verbális zaj a környezetükben vagy fel akarják hívni egy másik macska figyelmét önmagukra.A kutyáknál ugyanaz a hierarchia érvényesül, mint Cassie és Hanoko esetében. Ez az eredmény az állatok közötti kölcsönhatásnak köszönhető, amely létrejön úgy a természetben, mint házi körülmények között.

macska-kutyat-ijeszteget_400.jpg

A kommunikáció gyakran hang nélküli. Agresszivitás, engedelmesség, szaporodási készség, nem olyan környezeti tényezők, amely meghatározza az állatok közti, egymáshoz viszonyított hierarchiát. A macska-hierarchia bonyolultabb és nehezebben megfejthető az ember számára, mint a kutyáké. Az utóbbi esetben több az észrevehető, sablonos, domináns viselkedésforma, így az állandó merev nézés, morgás, szaglászás.

Ugyanakkor a macskák kevésbé társas lények és nem verődnek csoportokba, mint a kóborkutyák. A kandúr macska képtelen tartós társas kapcsolatra. Elképzelhető, hogy bizonyos körülmények között a macskák csoportban élnek, de még így sem fedezhető fel köztük egy hangsúlyozottabb rangsor. Egy új állat megjelenése a családban problémákat vethet fel a már kialakult hierarchiában, mivel az új jövevénynek még nincs meg a helye a rangsorban.

A macskák területfüggők. Ezek azok a helyek, amelyeket megosztanak egymás között, de vannak olyan területek is, melyekhez ragaszkodnak és csak kizárólag maguknak akarnak. Megjelölik a kisajátított területet, úgy, hogy hozzádörzsölik magukat egy ott lévő tárgyhoz, megkarmolják a fát vagy akár levizelik a helyet. Ezek a nyomok a többi macskának jelzik, hogy kinek a területére merészkedtek. Ezek a jelek nemcsak láthatóak, hanem szaglás útján érzékelhető a feromonok illata, amit a dörzsölés nyoma és a vizelet bocsát ki. Tehát a testbeszéd mellett, a macskák szagjelekkel is kommunikálnak.

veszedelmes-cica_400.jpg

A szaglás útján való kommunikálás akkor is létrejön, amikor a macskák egymást tisztítják. Mikor két macska egy fedél alatt él, gyakran szagolgatják és nyalogatják egymást. A szőr nyalogatása nemcsak a tisztántartás végett történik, hanem a kényelem biztosítása , a paraziták eltávolítása és a csoporton belüli feszültség oldása is fontos szempont. Ezt úgyis nevezik, hogy csoportos ápolás. A királynő (a nősténymacska) felismeri az utódainak a szagát. A királynő rendszeresen tisztítja kölykeit, hogy ösztönözze a székletürítést és komfortérzést biztosítson nekik. A macskák megfigyelésekor, kettős személyiséget vehetünk észre bennük. Egyik percben lehetnek barátságosak és hízelgőek, a másikban pedig hirtelen ránk támadhatnak. Ennek oka, hogy a macskának egyedülálló helye van a táplálkozási láncban - ragadozó és zsákmány is egyben. Lehet rágcsálókra, madarakra vadászó és éberen figyelő, egy nagyobb kutya vagy ragadozó támadásától tartva.

Ezért a macskák széles viselkedési skálával rendelkeznek, aminek a segítségével képesek különböző helyzetekhez alkalmazkodni. A gazdik gyakran mérgesek, mikor macskájuk a simogatás után elkezdi őket harapdálni, pedig ez akár a ragaszkodás kifejezése is lehet, csak félreértik. A kettős személyiség ismerete azért fontos, hogy megértsük macskánk viselkedését és közölnivalóját.

Nem mindig értjük, hogy a macska mit akar közölni, néha még azok számára is nehézséget jelent akik több cicát is tartottak és megfigyeltek. Az emberek nem érzékelik a feromonok szagát és nem tudják leolvasni minden apró mozdulat jelentését. Néha észrevehetjük, hogy macskánk az ablakon át tekintetével egy kóbor macskát követ. Vajon némán beszélgetnek egymással? Milyen tényezők határozzák meg a társadalmi hierarchiát macskák világában? Sok kérdés még megválaszolatlan, de legalább az emberek számára érthető néhány alapvető viselkedési forma a macskák összetett jelrendszeréből.

 

A macska mosakodási rituáléja

veszedelmes-cica_400.jpg

A macskák életében nagyon fontos a mosakodás. Annak ellenére, hogy azt szoktuk mondani: csak esznek és alszanak, megfigyelték, hogy a macskák ébren töltött idejüknek egyharmadát, de néha akár felét is mosakodással töltik. Nem csoda, hogy elfáradtnak és ismét aludniuk kell egy kicsit.

Hogyan csinálják?

A macskáknak hihetetlenül hajlékony testük van, s így annak majdnem minden porcikáját könnyedén meg tudják tisztítani. Az összehangolt mozdulatoknak köszönhetően még a hátuk közepét is meg tudják mosdatni. A macskák nyelvének felszíne kiváló szőrkefe. A fésülés következtében akaratlanul is kihull némi szőrzet, amelynek egy részét a macska lenyeli, majd később szőrcsomó formájában visszaöklendezi.  A hosszú szőrű macskáknál, főleg a perzsamacskák esetében, a mosakodás nagy gondot jelenthet. Nyelvüket végig kell húzni bundájuk minden egyes területén, ami elég sokáig tart. Ezért a modern perzsák szőrét gazdáiknak rendszeresen ki kell fésülniük.

macska_mosakodas5.jpg

A testhőmérséklet szabályozása!

A macskák nyelve kiváló szivacs. A felszínén lévő papillák a mosakodás során sok nyálat tudnak megtartani. Ez a  testhőmérséklet szabályozásánál játszik nagy szerepet. Azért, hogy az izzadás során bundájuk ne legyen vizes és ne fázzanak meg, a macskáknak csak néhány helyen, például a talpukon van verejtékmirigyük. Melegben a macskák kompenzálják azt, hogy nem tudnak izzadni: nyelvükkel nyálat juttatnak a testükre, így a párolgásnak köszönhetően akár egyharmaddal is csökkenthetik testhőmérsékletüket - a felborzolt bundába levegő szorul, amely kiváló szigetelésként működik.

 

Tisztaság

A mosakodás rendkívül nagy szerepet játszik abban, hogy a macskák kordában tartsák és csökkentsék élősködőik számát. Emellett így tudják saját illatukkal bevonni bundájukat, egyúttal pedig ízinformációt gyűjtenek azokról a dolgokról, amelyekkel kapcsolatba kerülnek.

 

Ha a cica már tiszta, jöhet a kutya mosdatása :)

 

    

 

 

 

 

              Az ember legjobb barátai

   Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák, beéri egy útszélen talált bottal... Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött a kutyádnak mindegy! Ő csak szeretet kér és ad!

kutyus.jpg

Hol, milyen körülmények között tartsunk kutyát?

A kulturált kutyatartás egyik alapvető eleme, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk kutyánknak. Olyan körülményeket, melyben jól érzi magát kutyánk, a család, s nem zavarunk vele másokat. Fontos, hogy a kutyánk a kerítésen kívülre felügyelet nélkül soha ne jusson ki!

Kutyát tarthatunk lakásban és kertben. Természetesen az egyes kutyafajtáknak eltérő igényei vannak, ezért a lehetőségeinket mérlegelve válasszunk ki a megfelelő kutyafajtát. Erről egy későbbi számban fogunk részletesebben írni.

A kutyatartásnál tartsuk be az Önkormányzat erre vonatkozó rendeletét.

Lakásban tartásnál ne feledkezzünk meg arról, hogy kutyánknak bizonyos szükségleteit időközönként el kell végeznie, s legjobb, ha ezeket nem a lakásban intézi el. A kutyák alapvetően bizonyos határon belül alkalmazkodni tudnak a gazdi napirendjéhez, ezt azonban valóban illik betartani.

Kertben a legmegfelelőbb körülményeket akkor biztosíthatjuk kutyánk számára, ha abban lehetőség szerint szabadon - nem láncra kötve - mozoghat. Ehhez elengedhetetlen egy megfelelően megépített kerítés:

  • Lábazat, hogy a kutya ne áshassa ki magát a kerítés alatt.
  • Kerítés drótfonata, olyan erős legyen, amin nem tudja átrágni magát, illetve nem tudja szétfeszíteni.
  • Megfelelő magasságú kerítés: ne tudja átugrani, illetve kóbor kutyák kívülről ne tudjanak beugrani.

A telken belül ki lehet alakítani egy kennelt. A kutyánk részére egy megfelelő nagyságú részt leválasztunk a kertből, ami az ő alapvető tartózkodási helye. A kerítést itt ugyanúgy ki lehet alakítani, mint a telket határoló főkerítést. Másik megoldásként – mi ezt választottuk –szóba jöhet, hogy egy jelzés értékű kerítés kialakítása. Ha a kutya elég okos, tudja, hogy helye a kennelben van, vészhelyzet esetén azonban nem áll útjában a kerítés, s tudja a dolgát végezni (pl.: betörés megakadályozása).

Kutyánknak is jár egy ház, mely egy fedett rész, ahova elmenekülhet az eső, vihar elől, télen ide bújhat melegedni. A hideg hónapokban érdemes egy meleg pokrócot, régi ruhadarabokat betenni a kutya házába, ez is melegíti őt.

Fontos, hogy a kennelben legyen egy olyan rész, ahol hűsölhet a kutya. A talaj legyen természetes anyag, ne legyen lebetonozva. Nálunk bevált a finom sóder: nincs sár, mert beszívja a vizet, ugyanakkor nedves marad, s ez hűsíti a kutyát; könnyű összeszedni róla a kutya ürülékét; s a kutyák is szívesen mozognak a finom sóderen. Legyen árnyékos hely, pl. egy lombos fa, mely egész napra árnyékos helyet biztosít a kutyának Ha kutyánknak melege van, elkezdhet gödröt ásni, mert egyre lentebb haladva keresi magának a hűvös helyet. Ezért ne legyünk mérgesek rá, a túlélésért küzd, hiszen nagy melegben könnyen hőgutát kaphat. Ezért is érdemes kennel építeni, hiszen mennyivel jobb ha a gödörásást a saját kennelében teszi, ahelyett, hogy a virágoskertet tenné tönkre.

A falut járva sajnos rengeteg kutyát láttunk megkötve, láncon tartva. Ez semmiféleképpen nem jó a kutyának Agresszívvé, kezelhetetlenné, s leginkább kiszámíthatatlanná válhat. Amint teheti elcsavaroghat. Ha azonban semmi más lehetőségünk nincs a kutya telek határon belül tartására, kössük meg, hiszen önállóan nem sétálhat a faluban. Fontos, hogy láncon tartva a kutya önmagában kárt nem okozhat (pl. rácsavarodhat, megfojthatja magát), erre nagyon figyeljünk. A vizét így is elérhető távolságba tegyük. Ekkor azonban amikor csak lehet játszunk, futkározzunk, s nagyokat sétáljunk vele. Fontos, hogy ne csak akkor találkozzunk vele, amit a kajáját odaadjuk neki. A sétáltatáshoz szükségünk van egy nyakörvre, egy pórázra, s arra, hogy kutyánk hallgasson ránk. Enélkül elszabadulhat, másra rátámadhat, bármi szemetet, mérget megehet.

A lánc biztonságosságát rendszeresen ellenőrizni kell, mivel a láncon tartott kutyák minden megtesznek azért, hogy sorsukon változtassanak

Én személyem szerint nem szeretem a kutyát láncon...hiszen legközelebb emberhez tartózik...és Én se szeretnék láncon lenni!!

MÓKUSOK  237984.jpg

 

Mókusok jellemzői

A csíkosmókusok a mókuslakúak alrendjébe tartoznak. Ez a rendszertani csoport napjainkban minden kontinensen képviselteti magát, bár Ausztráliában csupán betelepített fajok formájában. A csíkosmókusok a mókusok közeli rokonai, és megjelenésükben is rendkívül hasonlítanak fán élő testvéreikhez. Mindkét nem tagjai hosszú, hajlékony farokkal rendelkeznek, ügyes mellső lábaik alkalmasak a táplálék megragadására. Közeli rokonságuk viselkedésükben is megnyilvánul. A csíkosmókusok nappali életmódot folytatnak, ügyesen másznak és ugranak ágról ágra, egyensúlyérzékük kiváló. Idejük nagy részét a földön töltik, sőt gyakran föld alatti táplálékraktárakat is készítenek. A 25 csíkosmókusfaj - egy kivételével - kizárólag Észak-Amerikában fordul elő, és tartási körülményei is hasonlóak. Leggyakrabban mégis az egyetlen ázsiai fajt, a szibériai csíkosmókust tartják, mely nevével ellentétben nemcsak Szibériában, de Kelet-Ázsia más országiban, így Mongóliában, Észak- és Kelet-Kínában, valamint Koreában is megtalálható. Elterjedési területén belül számos alfajt különítenek el, ezek között az egyik legélénkebb színezetű a Hokkaido-szigeten kialakult alfajt. Mivel a Föld mérsékelt égövéből származnak, ahol a telek rendkívül szigorúak lehetnek, a csíkosmókusok számos tulajdonságukban alkalmazkodtak a zord évszak túléléséhez. Téli bundájuk sűrűbb és vastagabb, hogy biztosabb védelmet nyújtson az elemekkel szemben. A nagy havazások előtt élelemraktárakat halmoznak fel, amelyeknek ki kell tartaniuk tavaszig. Az ürgéktől (Spermophilus fajok) eltérően, a csíkosmókusok nem alszanak téli álmot, bár a leghidegebb napokon ún. torpor-állapotba kerülnek, és akár nyolc napot is átaludhatnak egyvégtében; ezalatt természetesen nem táplálkoznak.

A csíkosmókusok a mókusok közeli rokonai. Csakúgy, mint azok, erős hátsó lábaik és farkuk segítségével ugranak ágról ágra.
Színezet

A csíkosmókusok jellegzetes, tarka bundája meglepő módon jó rejtőszínnek bizonyul a nyílt terepen. A csíkok megtörik az állat körvonalait, főleg ligetes területen tesznek jó szolgálatot. A vadonélő csíkosmókusok számára a táplálkozással töltött idő igen sok veszélyt rejteget, ezért - csakúgy, mint a hörcsögök - tágítható pofazacskóikba gyűjtik az eleséget, és csak vackuk biztonságában fogyasztják el nagy részét. A maradékot elraktározzák üregeikben. A szibériai csíkosmókusokat az 50-es évek óta tartják hobbiállatként, de csak a 80-as évek óta váltak széles körben ismertté. A Hokkaidón élő alfaj egyedeit a háziasított vérvonalak tenyésztési programjába bevonva vörhenyesebb és fahéjszínű alakokat is sikerült kitenyészteni. Ezek a példányok gyakran valamivel kisebbek is, mint a kontinensen élő fajtársaik. A tenyésztés során két színváltozat jelent meg, ezek közül a fehér a gyakoribb. Bundája jóval világosabb, mint a normál színezetű egyedeké, farkán a csíkok bézs színűek, szeme mély rubinvörös. A fiatal fehér példányok a normál színezetűekre hasonlítanak, kb. 12 napos koruktól kezdenek csak kiütközni világos szőrszálaik. A ritkább albínó forma bundája hófehér, szemei vörösek. Az ilyen példányok kisebbek is. Az albínókat érdemes más színezetű példányokkal visszakeresztezni, hogy méretük növekedjen, és ne veszítsék el termékenységüket. Ezt a fajta szaporítási eljárást alkalmazzuk a fehér formánál is.  

 

Csincsillákcsincsilla-240240.jpg

 
 
A csincsillák általános jellemzői
Ez a csincsillapár jól mutatja ezeknek az állatoknak a társas természetét. A képen látható csincsillák Őzszínűek - ez a változat csak tenyészetekben létezik.
Egyedülálló szőrzet

A Csincsillák Dél-Amerikai Andok hegységében élnek. Környezetük rendkívül barátságtalan, az éjszakai hőmérséklet fagypont alá süllyed, a táplálék kevés. Két fajuk létezik: a szélesebb elterjedtségű rövid farkú csincsilla (Chinchilla brevicaudata), amely Peru, Bolívia, Chile és Argentína andoki régióiban fordul elő, és a gyapjas csincsilla (Chinchilla lanigera), melyből a háziasított példányok származnak. Ez utóbbi faj csak Észak-Chilében található meg, hosszabb farka és nagyobb fülei különbözteti meg rokonától. Mivel a csincsillák magashegyi élőhelyén viszonylag kevés búvóhely adódik, leginkább érzékszerveikre támaszkodva kerülhetik el a ragadozók támadásait. Nagy füleik a zaj irányába fordulva a legkisebb nesz forrását is pontosan meghatározzák. Ezeknek a rágcsálóknak a legfontosabb természetes ellenségeik a pamparókák, de a nyílt terepen ki vannak téve légi ragadozók támadásainak is. A vadon élő csincsillák aguti színezete (a szürke különféle árnyalatai, fehér has) segíti az állatokat a rejtőzködésben, hiszen ezáltal könnyen beleolvadnak környezetükbe. A természetben a csincsillák sziklás élőhelyükön résekbe, kis üregekbe húzódnak veszély elől. A nappal nagy részét vackukba húzódva töltik, és csak az éj leple alatt merészkednek elő, hogy táplálkozzanak. A csincsillák nagy szemei jó szolgálatot tesznek ebben a környezetben. A lakásban tartott példányok is idejük nagy részét alvással töltik, és csak szürkületkor hagyják el kuckójukat - éppen jókor, hogy a munkából hazatérő gazdi foglalkozhasson egy kicsit kedvenceivel. Alapvetően csendes jószágok, ritkán hallatott hangjuk nem fogja zavarni a lakótársakat, szomszédokat. Csakúgy, mint a többi rágcsálónak, a csincsillának is éles, állandóan növekvő metszőfogaik vannak. Kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak, a természetben elsősorban füvet és különböző cserjék kérgét. Étrendjüket kiegészítik kaktuszgyümölcsökkel is, kedvencük a quisco kaktusz gyümölcse, a guillava. A csincsillák társas lények, kis csapatokban élnek. Finom, halk hangjukkal kommunikálnak egymás között, a feldühített példányok köhögésszerű hangot hallatnak. Közvetlen veszély esetén hallhatjuk magas füttyentésüket, mellyel társaikat figyelmeztetik. A csapattagok szagukról ismerik fel társaikat, az egyedek találkozáskor szimatolva üdvözlik egymást. Bár a hímek között előfordulhatnak civódások, verekedések igen ritkán törnek ki.

                             csincsilla-csoki-ropi.jpg  


    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Metatarsalgia, stereotyped, palate idiopathic inplantation.

usijeji,2019.06.11 04:41

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone 20 Mg[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> pia.cnht.csicseri62.eoldal.hu.uuw.eo http://mewkid.net/buy-prednisone/

Useful heparinized polyphonic awake, analysis, needed, 2h.

eremanobapixo,2019.06.11 02:37

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone Online[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone No Prescription</a> gef.vqcs.csicseri62.eoldal.hu.jzw.wc http://mewkid.net/buy-prednisone/

Ogoge29

Osagu49,2019.06.05 03:41

http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-dipiridamol-persantine-25mg-de-forma
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/glycomet-500mg-buy-cheap-where-to-buy-metformin-online
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-combipres-clonidine-de-calidad
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/mebendazol-100mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-env-o
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/dapoxetine-comprar-en-una-farmacia-online-certificada-espa-a
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/order-duxetin-no-rx-duxetin-generic-purchase
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-dormirex-10mg-online-where-can-i-order-hydroxyzine
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/onde-comprar-dutasterida-avodart-0-5mg-gen-rico-barato-no-brasil
http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A5096760
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/where-can-you-buy-azelastine-dominion-of-canada-central
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/dexametasona-comprar-al-mejor-precio-panam
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/ondansetron-8mg-como-comprar-sin-receta-online-rep-blica-de-el
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/apcalis-sx-donde-comprar-ahora-guatemala-apcalis-sx-10-mg-venta
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=11255&qa_1=arava-comprar-precio-dominicana-leflunomide-generico-barato
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=2272&qa_1=farmacia-online-comprar-sildenafil-dapoxetine-receta-libre
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/furosemide-o-achat-sur-quel-site-commander-du-furosemide
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/buy-atenolol-100-mg-on-sale-how-to-order-tenormin-cheap
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/voltaren-sr-buy-safely-how-can-i-buy-voltaren-sr-from-mexico
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-alesse-levonorgestrel-ethinyl-estradiol-0-10-mg
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/salmeterol-0-025mg-en-ligne-bas-prix-commander-livraison-48h-ou
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/zidovudina-como-puedo-comprar-sin-receta-env-o-gratis-uruguay
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=33465&qa_1=order-raylina-price-purchase-amoxicillin-need-prescription
http://neolatino.ning.com/m/blogpost?id=516621%3ABlogPost%3A15441727
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/achat-express-trecator-sc-ethionamide-250-mg-trecator-sc
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-voltaren-sr-diclofenac-sin

Upati38

Iviho08,2019.06.04 13:36

http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-naltrexone-revia-50mg-entrega-24-horas-via http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/kann-ich-generische-sulfasalazin-500mg-mit-bitcoin-kaufen http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-labetalol-sin-receta-de-confianza-chile-labetalol-200-mg http://nico-lange.de/exam/index.php/66247/achat-meloxicam-ligne-marche-mobic-comprimes-sans-ordonnance http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=37250&qa_1=para-comprar-silvigo-25-mg-sin-receta-barato-ecuador http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-avixar-sin-receta-mas-barato-donde-comprar-avixar-de http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/o-commander-du-tornetis-sildenafil-citrate-en-ligne-pas-cher-avis http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-dimenhidrinato-sin http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/buy-sildenafil-citrate-200mg-low-price-how-to-buy-kamagra-quick http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=30305&qa_1=gemfibrozil-gemfibrozil-comprar-gen%C3%A9rico-precisa-receita http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/sinegra-buy-cheap-sinegra-melbourne-where-to-buy http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-buspar-gen-rico-pre-o http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/zebeta-5-mg-o-en-acheter-vente-du-zebeta-au-france http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-tamsugen-0-4mg-e-quanto-custa-via-internet http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/commander-du-vrai-zactos-30-mg-moins-cher-pioglitazone http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/83930 http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A1872663 http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A15908100 http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=26420&qa_1=farmacia-comprar-seguridad-isosorbide-mononitrate-farmacia http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vidalista-10-mg-sin-receta-al-mejor http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/purchase-topamax-100-mg-online-can-i-buy-topiramate-fast-delivery

Zanis19

Ayete90,2019.06.03 23:09

http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=15535&qa_1=donde-para-ordenar-libigran-sildenafil-citrate-online
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-doxepina-75mg-con-garantia-espa-a
http://bicyclebuddy.org/blogs/1061/6065/como-realizar-un-pedido-avodart-y-pagar-con-visa-estados-unidos
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/comprar-isoptin-sr-verapamil-de-confianza
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/o-acheter-du-doxepine-en-ligne-sinequan-france-livraison-rapide
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/glibenclamide-2-5mg-bon-prix-internet-sans-ordonnance-micronase
http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A1872640
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blog/new
http://bicyclebuddy.org/blogs/1056/5775/hytrin-ou-achat-bas-prix-hytrin-france-pharmacie-en-ligne
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/tiotropium-bromide-tiova-0-018-mg-onde-comprar-gen-rico-envio
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/agitafil-tadalafil-donde-comprar-ahora-argentina
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/chloramphenicol-en-ligne-bon-prix-securise-achat-chloromycetin
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=19438&qa_1=comprar-gen%C3%A9rico-betapace-urgente-brasil-sotalol-pre%C3%A7o-pague
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/achat-de-azelastine-generique-sur-le-net-moins-cher-2018-acheter
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/levonorgestrel-como-posso-comprar-pre-o-brasil
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=25025&qa_1=comprar-selegilina-eldepryl-gen%C3%A9rico-forma-segura-brasil

Epulu77

Osuvu83,2019.06.03 08:51

http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-acyclovir-sin-receta-de-calidad
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/sildenafil-et-fluoxetine-100-40-mg-bas-prix-et-securise
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-tadil-tadalafil-entrega-r-pida-chile-tadil
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-de-zovirax-acyclovir-200mg-de-confianza-pela-net
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/low-price-budesonide-0-1-mg-order-online-where-can-i-order
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=39345&qa_1=donde-a-la-orden-panagra-sildenafil-citrate-fiable-usa
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-tagra-al-mejor-precio-panam-comprar-tagra
http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/91224
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/discount-powergra-150-mg-order-online-how-to-order-sildenafil
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/low-price-kamagra-soft-100-mg-order-online-where-to-order
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=844&qa_1=donde-orden-prazosina-sin-receta-pagar-con-mastercard-espa%C3%B1a
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/strattera-atomoxetine-como-comprar-entrega-r-pida-m-xico-comprar
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=29117&qa_1=piroxicam-comprar-r%C3%A1pido-comprar-feldene-original-receta
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/metformin-500mg-en-ligne-baisse-prix-achat-sans-ordonnance
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-150-mg-comprar-gen-rico-sem-receita
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/minocycline-hydrochloride-donde-comprar-sin-receta-env-o-urgente

Urusa53

Eqixa61,2019.06.02 18:15

http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/buy-chloramiphene-25mg-online-can-i-purchase-clomiphene-cheap
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/o-acheter-en-ligne-tadlis-achat-tadlis
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/low-price-glucophage-500-mg-buy-online-glucophage-where-to-buy-no
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/eldepryl-selegiline-comprar-en-internet-nicaragua-comprar
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-fegenor-160mg-online-where-can-i-order-fenofibrate-in
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=11703&qa_1=farmacia-comprar-generico-combivent-receta-estados-unidos
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/buspirone-10-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-recomendada-usa
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/nevirapine-order-without-prescription-where-to-buy-viramune
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/sildenafil-citrate-comprar-en-farmacia-en-linea-sin-gastos-de
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-ametil-5mg-entrega-r-pida-andorra
http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A15957835
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/wellbutrin-comprar-sin-receta-env-o-gratis
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-arcoxia-con-seguridad-espa-a
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/dolomol-aspirin-caffeine-generique-quel-site-site-sure-pour
http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A1870710
http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A2247106
http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A13349311
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=3347&qa_1=sildenafil-citrate-comprar-comprar-sildenafil-citrate-capital
http://bicyclebuddy.org/blogs/937/2729/farmacia-online-donde-comprar-generico-meloset-de-confianza-arg
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/stromectol-3-mg-como-posso-comprar-mais-barato-via-internet-no
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-gen-rico-ramelteon-barato-pre-o-ramitax-8-mg-generico
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/discount-azithrus-500-mg-order-online-how-to-purchase
http://nico-lange.de/exam/index.php/15061/generische-antivert-lieferung-antivert-bestellen-nachnahme
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/buy-provula-25-mg-purchase-provula-mastercard
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/salmeterol-fluticasona-comprar-en-una-farmacia-online-con-env-o
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/loratadina-comprar-en-una-farmacia-online-segura-uruguay-comprar

Avuya68

Sokod40,2019.06.02 04:22

http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=8504&qa_1=pentasa-mesalamine-400-mg-comprar-de-forma-segura-m%C3%A9xico
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-abilify-gen-rico-envio-48-horas-pela
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/buy-venlafaxine-37-5mg-no-rx-buying-venlafaxine-samples
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/comprar-erectol-gen-rico-melhor-pre-o-comprar-erectol-25mg
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-amore-36-without-prescription-purchase-amore-36-c-o-d
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-bisoprolol-5mg-r-pido-reino-de-espa
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/simvastatin-comprar-en-farmacia-online-confirmaci-n-r-pida
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/eroxim-200mg-puedo-comprar-de-calidad-reino-de-espa-a
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-norethindrone-acetate-barato
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=23748&qa_1=propranolol-internet-mastercard-acheter-propranolol-internet
http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A1883672
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/discount-exerdya-40mg-order-online-where-to-order-tadalafil-in
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-low-price-eldepryl-10-mg-online-where-to-order-selegiline
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=2547&qa_1=feldene-marche-livraison-discrete-feldene-moins-cher-paris
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/mometasone-elocon-onde-comprar-barato-no-brasil-onde-se-pode
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/voltaren-50mg-order-online-voltaren-and-cheap
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=36967&qa_1=farmacia-comprar-virecta-sildenafil-citrate-segura-ecuador
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-catapres-0-1-mg-gen-rico-sem-receita-medica

Acuxa38

Kubah73,2019.06.01 14:32

http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/levonorgestrel-comprar-en-una-farmacia-online-fiable-honduras http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-furacin-sin-receta-de-calidad http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/flavoxato-como-comprar-r-pido-rep-blica-de-chile http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-tadalafil-60mg-gen-rico-sem http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/minocycline-hydrochloride-50-mg-comprar-sin-receta-en-farmacia http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/imipramina-donde-puedo-comprar-mas-barato-usa http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=18170&qa_1=tretinoina-comprar-gen%C3%A9rico-frete-gr%C3%A1tis-internet-brasil http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-regalis-60mg-on-sale-where-to-order-tadalafil-safely http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/theo-24-sr-livraison-express-baisse-prix-theo-24-sr-luxembourg http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=14928&qa_1=cheap-latisse-3-mg-order-online-latisse-best-buy http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/81253 http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-dutasterida-entrega-r-pida-ecuador http://nico-lange.de/exam/index.php/8850/sulfasalazin-azulfidine-garantie-sulfasalazin-generika http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-cialis-sin-receta-pago-mastercard http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-avanafil-de-forma-segura http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A5154921 http://neolatino.ning.com/m/blogpost?id=516621%3ABlogPost%3A15306494 http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-donecil-donepezil-5-mg-al-mejor-precio-m-xico-donecil http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/amoxapina-100-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-seguridad http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=30247&qa_1=meilleur-site-pour-achat-flusan-flusan-generique-quel-site http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A5176967 http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-mometasona-elocon-5-mg-gen-rico-envio http://nico-lange.de/exam/index.php/70754/atomoxetin-strattera-bei-online-apotheke-kaufen http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/buy-trazodone-50-mg-on-sale-where-to-buy-trazodone-over-the http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-adalat-bon-prix-cout-nifedipine-france

Puriq22

Onama00,2019.06.01 00:31

http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-generico-donaton-de-calidad-guatemala
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-meloxicam-7-5mg-buen-precio
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/comprar-generico-amopen-250mg-al-mejor-precio-dominicana-comprar
https://askpub.com/672/citalowin-citalopram-hydrobromide-farmacia-citalowin-generico
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/recherch-achat-tagra-tadalafil-tagra-femme-prix
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=17844&qa_1=alendronique-alendronate-gen%C3%A9rico-rep%C3%BAblica-federativa
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/glucobay-acarbose-25mg-bon-prix-et-site-fiable-acheter-du
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/cheap-flomax-0-2-mg-order-online-where-can-i-order-tamsulosin
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-oxyb-abz-2-5-mg-on-sale-buy-oxyb-abz-international
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/wo-kann-man-mebeverin-colospa-135mg-ohne-rezept-kaufen-und-mit
http://bygda.traktor.no/m/blogpost?id=1989940%3ABlogPost%3A1885756
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/vizarsin-120mg-comprar-sin-receta-de-calidad-rep-blica-de-panam
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=7691&qa_1=citalopram-ligne-moins-cher-securise-site-fiable-citalopram
http://educatek.net/m/blogpost?id=6413807%3ABlogPost%3A163608

Uvune57

Uyido82,2019.05.31 10:35

http://thehiphophub.ning.com/m/blogpost?id=6473652%3ABlogPost%3A2187503
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/silkis-calcitriol-comprar-sem-prescri-o-no-brasil-calcitriol-pre
http://bricolocal.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-levofloxacino-con-garantia
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/tiotropio-comprar-sin-receta-pago-mastercard-estados-unidos
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-direktan-150mg-sin-receta-entrega-r
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-gen-rico-caverta-envio-rapido-online-no
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/tadalafilum-tadalafil-40mg-bon-marche-en-ligne
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/glibenclamide-pharmacie-micronase-prix-micronase
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-betafortan-sildenafil-citrate-200mg-sildenafil
http://answers.codelair.com/29847/recherch%C3%A9-aciclovir-baisse-acheter-aciclovir-ordonnance
http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A5175744
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/sinafil-tadalafil-10mg-en-ligne-moins-cher-acheter-sans
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/comprar-bimatoprost-fiable-uruguay
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/quel-site-fiable-pour-acheter-du-dapoxetine-comment-obtenir-une
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/commander-pilule-en-ligne-vardenafil-40mg-levitra-en-ligne-fiable
http://vocal-buzz.ning.com/m/blogpost?id=6452757%3ABlogPost%3A4640186
http://property.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-alexan-spironolactone-100mg-gen-rico-pre

Figuc65

Oluma62,2019.05.30 20:28

http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-combipres-sin-receta-entrega-r-pida
http://showmeanswer.com/index.php?qa=48756&qa_1=comprar-vibramycin-garantia-honduras-comprar-doxycycline
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/itraconazol-sporanox-100-mg-como-comprar-via-internet
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/relokap-naproxen-250-mg-comprar-internet-rep-blica-federativa-do
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/omeprazol-comprar-sin-receta-entrega-r-pida-uruguay
http://newsmediaimages.ning.com/m/blogpost?id=6524763%3ABlogPost%3A738379
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/persantine-donde-puedo-comprar-sin-receta-de-confianza-rep-blica
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/chloroquine-sans-ordonnance-commander-2019-acheter-aralen
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/donde-puedo-comprar-generico-nifedipina-sin-receta-barato-m-xico
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-de-prociclidina-5mg-com-desconto-on-line-rep
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/m/blogpost?id=6435678%3ABlogPost%3A301202
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-powergra-sin-receta-env-o
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/vertina-25-mg-pas-cher-achat-sur-le-net-mastercard-prix-d-une
https://www.newworldtube.com/blogs/post/56828
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-omeprazol-prilosec-10-mg-n-o-precisa-receita-m
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/low-price-tetramycin-500mg-buy-online-how-much-does-tetramycin
http://wu-world.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-re-zoom-r-pido-guatemala-re-zoom-en
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/trileptal-donde-comprar-sin-receta-en-farmacia-online-trileptal
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/discount-nozevet-50-mg-buy-online-how-can-i-order-dimenhydrinate
http://answers.codelair.com/24699/thyroxine-achat-prix-du-g%26%23233-n%26%23233-rique-du-synthroid

Nugoh75

Ubewi39,2019.05.30 05:16

http://amusecandy.com/blogs/post/288326 http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/o-commander-du-furazolidone-en-ligne-pas-cher-rapide-acheter http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/zilfic-sildenafil-citrate-en-ligne-moins-cher-achat-comment http://193.95.84.6/qa/index.php?qa=3209&qa_1=buspirone-cher-ligne-site-fiable-buspar-sans-ordonnance-pour http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/tioridazina-10-mg-comprar-online-no-brasil http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-ancivin-sin-receta-online http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-diclofenac-100mg-en-ligne-baisse-prix-site-fiable http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/order-lithium-carbonate-online-can-i-buy-eskalith-in-verified http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/se-puede-comprar-generico-aceon-perindopril-2-mg-de-calidad http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=37847&qa_1=k%C3%B6nnen-generische-finacapil-garantie http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/site-achat-flavoxate-hcl-serieux-urispas-pharmacie-ligne http://social.leembe.com/blogs/post/35650 http://www.collabzo.com/pwrportal/blogs/73/22167/discount-h-for-60-mg-order-onlin http://totalsexy.dk/index.php?qa=4386&qa_1=vidalista-tadalafil-comprar-receta-entrega-comprar-vidalista http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/bromocriptine-2-5mg-commander-livraison-gratuit-acheter-parlodel http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/atenolol-comprar-en-farmacia-online-sin-gastos-de-envio-us http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-tetraciclina-500mg-en-l-nea-honduras http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/ich-kann-danazol-50mg-ohne-rezeptverschreibung-kaufen http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/premarin-0-625-mg-puedo-comprar-online http://property.ning.com/profiles/blogs/katora-sildenafil-citrate-donde-puedo-comprar-sin-receta-pago http://korsika.ning.com/profiles/blogs/ponstel-mefenamic-acid-500mg-en-ligne-achat-2018-meilleur-site http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/order-sildenafil-ranbaxy-online-cheap-pharmacy-sildenafil-ranbaxy https://madbuddy.club/blogs/post/27532 http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/buy-daclatasvir-60mg-can-i-buy-daklinza-safely http://whazzup-u.com/profiles/blogs/famotidine-20mg-sur-internet-pas-cher-achat-paiement-mastercard http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-generico-teraprost-5-mg-por-internet-comprar

Самые лучшие фильмы смотреть онлайн

Davidriz,2019.05.24 11:11

привет, вот очень интересная инфа

[url=http://filmswqwusmotret.5v.pl/21464-smotret-serial-psevdonim-albanec-5-sezon-vse.html]смотреть сериал псевдоним албанец 5 сезон все серии в хорошем качестве[/url]
[url=http://seriyakinolouuonline.5v.pl/12420-smotret-filmy-legenda-nomer-17-onlajn-besplatno.html]смотреть фильмы легенда номер 17 онлайн бесплатно в хорошем качестве hd[/url]
смотреть фильмы онлайн и без регистрации в хорошем качестве исторические [url=http://kinoxavcrgoonline.5v.pl/14435-smotret-filmy-onlajn-i-bez-registracii-v.html]http://kinoxavcrgoonline.5v.pl/14435-smotret-filmy-onlajn-i-bez-registracii-v.html[/url]
[url=http://seriyakinoxddglex.5v.pl/15734-smotret-film-mesniki-3.html]смотреть фильм месники 3[/url]
смотреть фильм прошу поверить мне на слово в хорошем качестве бесплатно [url=http://vsekinojvfjleon.5v.pl/34211-smotret-film-proshu-poverit-mne-na.html]http://vsekinojvfjleon.5v.pl/34211-smotret-film-proshu-poverit-mne-na.html[/url]
[url=http://seriyakinoxddglex.5v.pl/39571-mesniki-3-film.html]месники 3 фільм[/url]
[url=http://kinoshkacinbmisha.5v.pl/01367-smotret-film-dvenadcat-2010.html]смотреть фильм двенадцать 2010[/url]
кино женя женечка и катюша смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве [url=http://seriyakinolouuonline.5v.pl/24414-kino-zhenja-zhenechka-i-katjusha-smotret-onlajn-besplatno.html]http://seriyakinolouuonline.5v.pl/24414-kino-zhenja-zhenechka-i-katjusha-smotret-onlajn-besplatno.html[/url]
[url=http://seriyakinolouuonline.5v.pl/22876-film-tolko-ljubov-skachat-torrent-besplatno-v.html]фильм только любовь скачать торрент бесплатно в хорошем качестве hd 720[/url]
верни мою любовь смотреть в хорошем качестве бесплатно сейчас все серии [url=http://vsekinojvfjleon.5v.pl/87853-verni-moju-ljubov-smotret-v-horoshem-kachestve-besplatno.html]http://vsekinojvfjleon.5v.pl/87853-verni-moju-ljubov-smotret-v-horoshem-kachestve-besplatno.html[/url]
[url=http://kinoshkaficxprosmotr.5v.pl/45131-sumasshedshaja-i-krasivyj-smotret.html]сумасшедшая и красивый смотреть[/url]
в аду 2003 фильм жан клод ван дамм смотреть онлайн hd 720 [url=http://kinoshkacinbmisha.5v.pl/91741-v-adu-2003-film-zhan-klod-van.html]http://kinoshkacinbmisha.5v.pl/91741-v-adu-2003-film-zhan-klod-van.html[/url]
скачать мультфильмы через торрент бесплатно в хорошем качестве моана 3д [url=http://multikgoipprosmotr.5v.pl/69932-skachat-multfilmy-cherez-torrent-besplatno-v-horoshem-kachestve.html]http://multikgoipprosmotr.5v.pl/69932-skachat-multfilmy-cherez-torrent-besplatno-v-horoshem-kachestve.html[/url]
[url=http://kinoxaikjdleon.5v.pl/11694-vse-russkie-narodnye-film-skazki-smotret-besplatno.html]все русские народные фильм сказки смотреть бесплатно в хорошем качестве[/url]
[url=http://vsekinotbowsuper.5v.pl/17664-moguchie-rejndzhery-smotret-onlajn-2019-v-hd.html]могучие рейнджеры смотреть онлайн 2019 в hd фильм в хорошем качестве 720[/url]
[url=http://tvdetkamqifoleon.5v.pl/77307-smotret-filmy-onlajn-ljudi-iks-dni-minuvshego-buduschego.html]смотреть фильмы онлайн люди икс дни минувшего будущего онлайн бесплатно[/url]
смотреть фильм страсти христовы онлайн бесплатно в хорошем качестве 2014 [url=http://kinoxavcrgoonline.5v.pl/63979-smotret-film-strasti-hristovy-onlajn-besplatno-v.html]http://kinoxavcrgoonline.5v.pl/63979-smotret-film-strasti-hristovy-onlajn-besplatno-v.html[/url]
смотреть фильм бесплатно онлайн в хорошем качестве каратель 2 [url=http://kinoshkacinbmisha.5v.pl/94798-smotret-film-besplatno-onlajn-v-horoshem-kachestve-karatel.html]http://kinoshkacinbmisha.5v.pl/94798-smotret-film-besplatno-onlajn-v-horoshem-kachestve-karatel.html[/url]
смотреть фильм тайны дворцовых переворотов все серии в хорошем качестве [url=http://serialtnaismotr.5v.pl/55545-smotret-film-tajny-dvorcovyh-perevorotov-vse.html]http://serialtnaismotr.5v.pl/55545-smotret-film-tajny-dvorcovyh-perevorotov-vse.html[/url]

Implant area decide reflexes, question.

axokarwodaz,2019.05.23 04:05

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Buy Prednisone Online[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> cme.npnm.csicseri62.eoldal.hu.oxi.xr http://mewkid.net/buy-prednisone/

E: demarcation confidently intermenstrual sensitivities reduce secret.

oxusaqoagef,2019.05.23 02:17

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone 20 Mg[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone Without Dr Prescription</a> eim.ehty.csicseri62.eoldal.hu.rpb.gv http://mewkid.net/buy-prednisone/

Etupu61

Onido83,2019.05.15 09:44

http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/ropinirol-como-puedo-comprar-sin-receta-pago-visa-ecuador http://www.facecool.com/profiles/blogs/atomoxetine-10mg-donde-comprar-mas-barato-chile http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-bisacodil-5-mg-gen-rico-entrega-r-pida http://hageriderma.com/qtoa/index.php?qa=321782&qa_1=realizar-pedido-oxytetracyclinum-oxytetracycline-andorra http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/buy-urogesic-200mg-low-price-urogesic-pill-cost-for-sale http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/bon-site-pour-achat-sildofil-50-mg-sildenafil-citrate-prix-en http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sulfasalazine-500mg-sin-receta-y http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-avanafilo-50mg-sin-recet-1 http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/oxybutynine-achat-oxybutynine-5-ou-acheter-suisse http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/low-price-afiancen-20mg-buy-online-how-to-buy-leflunomide http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/comprar-zyban-150mg-via-internet-brasil-comprar-zyban-gen-rico http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-heptagyl-4mg-entrega-r http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-vardenafil-dapoxetine-20-60-mg-sin-receta-mas http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/flavoxato-como-puedo-comprar-barato-panam-medicamento-generico http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vibramicina-sin-receta-de-confianza http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/82269#sthash.ykhrLeBU.xmjsFpWl.dpbs http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/zidovudine-bas-prix-en-ligne-acheter-zidovudine-en-france http://newmediavault.ning.com/profiles/blogs/filgud-40-mg-comprar-pago-visa-panam-tadalafil-donde-comprar http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/capecitabine-livraison-gratuit-bas-prix-xeloda-fabriqu-en-france http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/sotalol-40mg-bon-marche-et-livraison-gratuit-achat-betapace-uk http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-irbesartan-300-mg-sin-receta-en-internet-per-comprar http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/aygestin-norethisteronacetat-5mg-kann-ich-ohne-rezept-schnell http://www.prds66.fr/profiles/blogs/donde-para-ordenar-retrovir-sin-receta-fiable

Jokiy83

Dekih55,2019.05.14 18:47

http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/acyclovir-comprar-en-una-farmacia-online-segura-uruguay
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/order-alton-40-mg-online-how-to-order-esomeprazole-cheap
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/achat-buspon-buspirone-site-securise-prix-buspirone-boite-4
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/comprar-tadanafil-tadalafil-20mg-mas-barato-rep-blica-del-per
http://bioimagingcore.be/q2a/74086/farmacia-linea-donde-comprar-etambutol-800mg-receta-calidad
https://lesko.com/q2a/index.php?qa=54018&qa_1=lipresan-hydrochlorothiazide-baisse-hydrochlorothiazide
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-cifran-sin-receta-de-forma
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-de-espironolactona-sem-receita-rep-blica
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-dapoxetine-60mg-al-mejor-precio
http://www.facecool.com/profiles/blogs/famvir-generika-online-kaufen-schweizerische-eidgenossenschaft
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/rabeprazole-20mg-en-ligne-bon-marche-commander-avec-mastercard-o
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/acheter-du-vrai-repaglinide-1mg-bon-marche-site-fiable-prandin-1
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/cheap-dirtop-200-mg-buy-online-coupons-for-dirtop-50-mg
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-imuran-con-seguridad-us
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/clinex-pharmacie-achat-rapide-clinex-pas-cher-pharmacie-paris

Junev75

Aviza75,2019.05.14 03:49

http://newmediavault.ning.com/profiles/blogs/tolodina-amoxicillin-o-commander-sans-ordonnance-amoxicillin http://explicitty.com/blogs/2122/45771/coumadin-warfarin-comprar-de-forma-segura-costa-rica http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-nemotan-sin-receta-de-confianza-chile-comprar http://movsam.ning.com/profiles/blogs/fluconazole-comprar-entrega-r-pida-colombia http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/sotahexal-sotalol-40-mg-pharmacie-achat-sur-le-net-livraison http://property.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-etionamida-sin-receta-por-internet http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/l-thyroxine-0-050-mg-pharmacie-sur-internet-securise-achat-l http://bricolocal.com/profiles/blogs/como-comprar-generico-isosorbide-mononitrate-online-estados http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/chlorambucil-2mg-sans-ordonnance-achat-sur-le-net-livraison http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/tetraciclina-como-comprar-ahora-ecuador http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/progra-sildenafil-citrate-generique-en-ligne-acheter-acheter http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/udenafil-100-mg-bon-prix-et-sans-ordonnance-achat-udenafil-100-en http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-erythromycin-baisse-prix-2019-erythromycin-site http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/lomefloxacin-400-mg-comprar-en-farmacia-online-recomendada-rep http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-udenafila-zudena-100-mg-gen-rico-sem http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-eulexin-flutamide-250mg-barato-rep http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/indocin-indomethacin-en-ligne-bas-prix-achat-securise-achat-de http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/bimatoprosta-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-l-nea-chile https://lesko.com/q2a/index.php?qa=52675&qa_1=selegilina-farmacia-aprobada-paraguay-eldepryl-farmacias http://brooklynne.net/profiles/blogs/bupropion-livraison-discrete-moins-cher-bupropion-pas-cher-lyon http://www.facecool.com/profiles/blogs/buy-zyad-online-where-to-order-tadalafil-cheap http://social.leembe.com/blogs/post/45935 http://korsika.ning.com/profiles/blogs/buy-cialis-black-800mg-online-cialis-black-800mg-how-to-buy-it http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/suvvia-25mg-buy-online-where-can-i-purchase-sildenafil-citrate http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/donde-para-ordenar-rivastigmine-sin-receta-r-pido http://www.facecool.com/profiles/blogs/achat-securise-felodipinum-10mg-felodipine-ligne-france

Uceda18

Ivawa42,2019.05.13 02:29

http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/ropinirole-0-5-mg-puedo-comprar-env-o-urgente-el-salvador http://bioimagingcore.be/q2a/73149/methocarbamol-comprar-farmacia-online-confirmaci%C3%B3n-r%C3%A1pida http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/nitrofurantoina-como-puedo-comprar-fiable-per http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-losartana-gen-rico-melhor-pre-o-pela-net http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/etodolac-400-mg-baisse-prix-sur-internet-achat-etodolac-en-ligne http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-feldene-piroxicam-20mg-sin-receta-buen http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=33045&qa_1=order-cartan-cheap-cheap-cartan-capsule http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/griseofulvine-250mg-en-ligne-bon-prix-achat-rapide-griseofulvine http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/comprar-mometasona-5-mg-gen-rico-n-o-precisa-receita-m-dica http://property.ning.com/profiles/blogs/byetta-como-comprar-sin-receta-online-m-xico-byetta-sin-receta-en http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/neo-gra-100mg-buy-cheap-where-can-i-buy-sildenafil-citrate http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-harvoni-400mg-con-garantia-comprar-ledipasvir http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/furozenol-furosemide-40mg-donde-comprar-sin-receta-fiable-chile http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-starlix-60-mg-sin-receta http://www.facecool.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-clorpromazina-mais-barato-pela-net http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-prometazina-phenergan-r-pido-na-internet-no http://recampus.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-raniplex-acheter-du-raniplex-sur-internet-forum http://www.animalloversconnect.com/blogs/post/26642 http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-ciavor-60mg-acheter-tadalafil-en-ligne-au-france http://movsam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-erevit-sildenafil-citrate http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/ich-kann-dilatrend-carvedilol-online-ohne-rezept-kaufen http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/pantoprazol-como-comprar-sin-receta-r-pido-dominicana-protonix https://madbuddy.club/blogs/post/41426 http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/ketoconazol-kann-ich-ohne-rezept-kaufen-und-mit-bitcoin-bezahlen